“Termálfürdő a turizmus motorja”- Konferencia Győrött

A nyugat-dunántúli gyógy- és termálfürdőket, gyógyszállókat tömörítő Pannon Termál Klaszter a tavalyihoz hasonló, mintegy 30 százalékos vendégforgalom növekedésre számít az idén – közölte Majthényi László, a klaszter ügyvezető igazgatója a termálturizmussal foglalkozó szakmai konferencián 2004. április 1-én, csütörtökön Győrött.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamara rendezvényén a szakember elmondta: tavaly 1,3 millióval több vendég vette igénybe a klaszterhez tartozó Vas, Zala, Veszprém és Győr-Moson-Sopron megyei termál-, és gyógylétesítmények szolgáltatásait mint egy évvel korábban. Összesen 5 millió 543 ezer vendéget fogadtak 2003-ban, 31 százalékkal többet, mint 2002-ben. Ugyanakkor a magyarországi gyógyszállók vendégforgalma az elmúlt évben mindössze 3,9 százalékkal növekedett. Az ez évi prognózisokat megalapozza, hogy az idei az első teljes éve az új győri és a pápai gyógyfürdőnek.

A város gazdaságfejlesztésében prioritást élvez a turizmusfejlesztés, különös tekintettel az idegenforgalmi fejlesztési programban feltüntetett gyógy- és termálturizmus.

Az elmúlt évben átadott fürdőközpont kialakításakor a város célja az volt, hogy Győr és vonzáskörzete turisztikai értéke jelentősen növekedjen, ami egyben kedvező hatással van közvetlenül, vagy áttételesen a gazdaság többi szereplőire is.

Derűlátásra ad okot, hogy a győri élményfürdő vendégforgalma a télvégi márciusban meghaladta a 32 ezret.

A 27 klaszter alapító és a hét csatlakozó az együttműködésben látja a termálturizmus fellendítésének lehetőségét. A kooperációból származó előnyöket kamatoztatni akarják a beszerzéseknél is, ezért egy éven belül ártárgyalásokat kezdenek a beszállítókkal. Létrehozzák a közös beszerzések bizottságát, amely felméri a klaszterhez tartozó intézmények szükségletét és élni kíván a nagy volumenű vásárlás kínálta pénzügyi előnyökkel.

Majthényi László bejelentette: a tagságának piaci helyzetét erősítő klaszter nemzetközi kapcsolatait is szélesíti: Burgenlanddal, Szlovéniával, Steiermarkkal közös Interreg projekt előkészítésén dolgozik. Ennek keretében ez évtől közösen jelennek meg Dél-Németországban, Észak-Olaszországban és Svájcban. Átfogó egészségturisztikai kínálatot vonultatnak fel a nemzetközi piacokon és közös marketing tevékenységet fejtenek ki. A 2006-ig tartó három éves program költségvetése 3 millió 52 ezer euró.

Kovacsics Imre, a győri Rába Quelle Gyógy- és Élményfürdőt működtető Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: májusban megkezdik a gyógyászati részleg felújítását, ennek keretében sport rehabilitációs központot is kialakítanak. A programra 25 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyertek a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztériumtól. A beruházás összköltsége 110 millió forint. Az összegből mintegy 30 millió forintot fordítanak a műszerpark felújítására. A gyógyászati teret közel megduplázzák, így csaknem 600 négyzetméteren zajlanak majd a mozgásszervi kezelések. A tervek szerint nyár végén nyitják meg a megújult részleget, amely azonos színvonalú szolgáltatást nyújt majd a biztosított és a magánbetegeknek – mondta az ügyvezető.