
Beszéljük meg együtt!
Vitassuk meg együt!
Várunk minden érdeklődőt
június 16-án csütörtökön Győrben,
a kamarai székházban (Szent István u. 10/A.)
Magyarország: logisztikai központ?!!
Versenyelőny
A készülő II. Nemzeti Fejlesztési Terv rendkívül jelentős befolyást gyakorolhat hazánk gazdasági fejlődésére.
Ez lesz az alapja a 2007-2013 között kapható EU támogatások elnyerésének.
Előtanulmány készült, amelyből kiderül, hogy
Magyarországnak az EU egyik logisztikai központjává fejlesztése megfelel az NFT kiemelt prioritásaival kapcsolatos elvárásoknak. A következő évtized fejlesztéseinek egyik legfőbb hordozója lehet.Hét olyan kiemelt fejlesztési irány van, amelyek várhatóan az NFT II. sarokpontjai lesznek. Ezen prioritások között szerepelt a logisztika
fejlesztése is. Ez a fejlődési irány széles körű elfogadásra kezd szert tenni a gazdaságpolitikát koordináló intézményekben.Ahhoz, hogy a “Magyarország – logisztikai központ” koncepció megvalósulhasson, képesnek kell lennünk sokoldalú szolgáltatások öss
zehangolt kínálatára. Az ehhez szükséges teendőket összefoglaló projekt ennek megfelelően maga is igen komplex. Ennek megtervezéséhez és lebonyolításához elengedhetetlen az üzleti és kormányzati szféra közös munkája, valamint a gazdasági és közigazgatási szakemberek, helyi és országos politikusok és a civil szervezetek együttműködése a munka valamennyi fázisában.Az MLBKT, hogy a Nemzeti Fejlesztési Hivatallal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen rendezvénysorozatot indít az egyes régiók saját
osságainak, érdekeinek és lehetőségeinek megismerésére, melyek beépíthetők lesznek a végleges programba.Rajtunk keresztül
Az NFT II. előkészítésének folyamatába illeszkedően kérte fel a Nemzeti Fejlesztési Hivatal a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaságot (MLBKT) egy előtanulmány készítésére, amelynek célja annak bemutatása volt, hogy Magyarországnak az EU egyik logisztikai központjává fejlesztése megfelel az NFT kiemelt prioritásaival kapcsolatos elvárásoknak és a következő évtized fejlesztéseinek egyik legfőbb hordozója lehet
. (A tanulmányt az MLBKT elnökségi munkacsoportja készítette el. Tagjai Chikán Attila, Déri András, Kiss Péter, Mondovics János, Némon Zoltán és Rónai Péter.)Nem másolható versenyelőnyünk, hogy hazánk
több országgal határos és több (szám szerint négy) transzeurópai közlekedési folyosó megy át rajta, mint bármelyik szomszédos országon. Különös versenyelőnnyel bírunk a Balkán és a Közel-Kelet irányába menő forgalmat illetően, mivel ide az EU-n belül csak hazánkon átkelve lehet eljutni. Ezek a lehetőségek napjainkban, amikor a logisztika jelentősége nagy sebességgel nő az egész világon, hazánk általános fejlődésének fontos lendítő erői lehetnek.Az ország legyen logisztikai központ, és ez nem arról, hogy létesítsünk az országban logisztikai szolgáltató központokat!
A “Magyarország: logisztikai központ” megvalósítása érdekében az infrastruktúra fejlesztése mellett a regionális fejlesztések, a tudásközpontokkal való kapcsolat, a környezetvédelmi megfontolások, a külföldi tőke vonzása és a KKV támogatása terén is vannak teendők.
Igény a közlekedési infrastruktúra és a regionális logisztikai központok célirányos fejlesztése (ezek voltak eddig a gondolkodás középpontjában). Emellett azonban fő feladatként az ezekből adódó hálózat és csomópontok működésének informatikával támogatott összehangolását, a hozzájuk tartozó intézményrendszer fejlesztését, a logisztikai központokban megteremthető hozzáadott érték hangsúlyos növelése is a középpontba kerül.
Várt hatások:
Kiket várunk a rendezvényre?
Várjuk a régió
jelentős vállalkozásait, helyi kisvállalatokat, önkormányzatokat, Regionális Fejlesztési Társulásokat, érdekelt civil szervezeteket